A Fidesz folyamatosan kiszezik és komcsizik - amíg nem az ő embereiről van szó.Nem az a baj, kedves Olvasó, hogy Gubcsi Lajos sajtós lesz Hende Csabánál. Istenem, van ilyen.
Pozsgay Imre, aki egy évvel Rajk kivégzése után lépett be az MDP-be, majd az akasztások idején, 1957-ben az MSZMP-be, a Lázár-kormány kulturális minisztere volt, már az új, "forradalmi" alkotmányon dolgozik. Gondolom, a Szmolnijból várja a jelet. Nyilván kifogásolni fogja, hogy még mindig az 1949-es komcsi alaptörvény van érvényben. Ne tessenek röhögni, ez a Fidesz-Magyarország.
Ezek után végképp nem lehet probléma, hogy az MSZMP KB munkatársa, a Magyar Ifjúság című lap főszerkesztője is posztot kap a keresztény-konzervatív (???) Orbán-kormánytól.
Mivel elmúltam negyven éves, pályám kezdetén, a nyolcvanas évek legvégén külsősként én magam is írtam a Magyar Ifjúságba kulturális témájú cikkeket. Sokan újságírtak ott akkoriban, Pálfy G. István volt Gubcsi helyettese, Seszták Ági is ott dolgozott és mások. Aki akkoriban publikálni akart, annak ilyen volt a választék, és akkor is lehetett jó ügyeket képviselni. A Magyar Ifjúságban is.
A baj tehát nem ez. Az inkább ott kezdődik, hogy a Fidesz folyamatosan kiszezik és komcsizik - amíg nem az ő embereiről van szó. Meg állítólag a múltat akarja lezárni, "új rendszert" épít, miközben Orbán, Stumpf, Halász János, Deutsch és a mai frakciójukból még sokan mások a KISZ-ből és/vagy az MSZMP-ből indultak. Hogy Járait, Martonyit és másokat ne is említsek részletesebben.
A szánalmas az Gubcsi előrelépésében, hogy megint a Fidesz akarja eldönteni, ki a jó komcsi, és ki nem az. Aki beáll a sorba (lásd Szűrös és Pozsgay dörgölőzését), arról a Fidesz azt bizonygatja, mindig is ellenállók voltak. Aki nem paríroz, sőt legyőzi őket (Gyurcsány), az hazaáruló. Gubcsi megdolgozott az új sarzsiért: hazaárulózta Gyurcsányt, egykori KISZ-es társát.
Gumigerincéknél ez így szokás. Ilyen ez a Nagy Áprilisi Szocialista Forradalom.